Ha csak annyit mondok, hogy méter, gumi vagy kinin, gondolom, nem sokan asszociálnak helyesen. Nem is kell, nekem sem volt lövésem se, mielőtt ott jártam. Van egy mesterséges kisváros Quitótól durván 15 km-re északra. Azért hívják a világ közepének, mert mértani értelemben az is, egyenlő távolságra az északi és a déli pólustól, hiszen itt halad át az Egyenlítő.

A 18. század első feléig gyerekcipőben járt a geodézia, a geográfia és az asztronómia. Mint oly sok mindenben, itt is a franciáké az érdem, hogy minden egy csapásra megváltozott. XV. Lajos megbízásából a Francia Királyi Akadémia két missziót küldött, hogy végre eldöntsék az akkoriban heves vitát: vajon a Föld szabályos gömb alakú-e vagy sem? Az elsőt Lappföldre, a másodikat Ecuadorba. Hogy miért éppen ide? Mert ez olyan hely a Földünkön, ahol az Egyenlítő is áthalad, és van számtalan magaslati pont (hegyek), amik elengedhetetlenek voltak a pontos mérésekhez.

Így 1735-ben Louis Godin vezetésével egy tudósokból álló csoport indult neki az Atlanti-óceánt átszelve, akik két spanyol tudóssal egészültek ki az akkor még spanyol gyarmatként szolgáló Kolumbiában (természetesen Ecuador is spanyol koronagyarmat volt). Egy évvel később érkeztek meg Quitóba, ahol azonnal munkához is láttak. Mintegy jó 500 kilométer hosszan állítottak fel mérési pontokat, hogy azoknak a csillagoktól számított abszolút és relatív távolságával, pontosabban az adott görbék hosszának mérésével - évek múltán - kiszámítsák az első három hosszúsági fokot, és ebből meghatározzanak egy pontosabb módszert a méter számítására (ami már létezett előtte), illetve definiálják a Föld formáját és pontosabb méreteit. Az Egyenlítő és az északi pólus közötti távolság tízmilliomodában határozták meg a métert. Ezt a század végén hivatalosan el is fogadták, és közel száz évig, a még precízebb technológiák alkalmazásáig ez volt a nemzetközi standard.

A küldetés tele volt okos és hiú emberekkel, akik az évek alatt nyilván összekülönböztek. Többek között ez vezetett ahhoz, hogy az expedíció legsokszínűbb tagja, Charles Marie de la Condamine, a ma nagyra tartott ecuadori topográfussal Pedro Maldonadóval külön misszióba kezdett, nem megfeledkezve az eredeti célról. Egyes források szerint (mások szerint mások) ő volt az első a fejlett világból, aki találkozott a gumival és a kininnel, és tudományos szemmel vizsgálta őket. Ecuador amazóniai részén természetes módon nő a kaucsukfa, amiből előállítható a ma ismert gumi, illetve a kinint tartalmazó cinchona fa (magyar megfelelője vörös kínafa). Természetesen már előtte behozták Európába a kinint, de az egy jezsuita monopólium volt az Első Geodéziai Misszióig.

Na, ennyit a tudományos kisesszéről, és akkor jöjjön a sokkal érdekesebb személyes tapasztalat. Merthogy ebben a mesterséges kisvárosban van egy központi komplexum, ahol található mindenféle: emlékmű, pavilonok, ahol részletesen elmagyaráznak mindent, etnográfiai múzeum és sok kiszolgáló egység az ideözönlő turisták számára. Ám nem itt halad át a később már GPS-szel meghatározott Egyenlítő, hanem egy bő fél kilométerrel arrébb, ahol az Intinan múzeum található. Itt a migaloktól (ez a tarantulla veszélyes fajtája) Amazónia legősibb törzsi viseletén, azaz egy darab madzagon és temetkezési szokásokon át skanzen házakig mindent bemutatnak és mindenféléről mesélnek, hogy a végére hagyják a legérdekesebbet, amikor az ember a saját bőrén tapasztalhatja meg, milyen az Egyenlítőn állni. Például van egy tojásállító mutatvány, ami nekem ugyan nem sikerült, de többeknek a csoportból igen. Az Egyenlítőnél kisebb a gravitáció, mindennek a tömege kisebb a normálisnál, és pont alatta (vagy felette?) az északi és a déli mágneses erők kioltják egymást. Két méterre a vonaltól a fiatal idegenvezetőnő nem tudta lehúzni a karomat vagy szétfeszíteni az összezárt ujjaimat, de amikor pont a vonalon álltam, könnyedén megtette. Hatalmas élmény volt.