Vietnam, mint oly sok más szempontból, kulinárisan is megannyi meglepetést tartogatott számomra. Először is megint teljesen átértékeltem az alapfogalmakat (például mit nevezek gyümölcsnek), másrészt és ez a legfontosabb, az ízpárosításokat. Létezik egy gyümölcs (magyar átirata „cu dau”), melynek állaga leginkább a karalábéhoz hasonlít, íze pedig a zöldborsóéra emlékeztet. Nos ezt a tengeri ételek mellé adják, chilis fűszersóba mártogatják, és úgy eszik. Aztán számtalan húsos ételt, húst apró, zöld mandarinlével lecsorgatott fűszersóba instant marinálják falatonként. És nagyon passzol a dolog!

Hogy milyen gyümölcskánaán van errefelé a flórából adódóan, azt mi sem árulja el jobban, hogy hetek óta, szinte minden nap egy eleddig ismeretlen gyümölcsöt próbálok ki. Vannak ún. dinógyümölcsök (én azért hívom így őket, mert hatalmasak, és kívülről olyanok, mint egy dinópáncél, rücskös és kemény), vannak olyanok, amiket a kezeddel kell puhítani, szinte verni, mielőtt kibontod, hogy kikanalazzad, vannak olyan gyümölcsök, amik csak úgy omlanak a szádban („dragon fruit”), és vannak olyanok, amiket fogmosás helyett esznek (a zöld szilvára emlékeztet). És majd mindegyikhez tartozik egy legenda. Az átírási nehézségek miatt most mellőzöm a neveket.

Nemcsak Vietnamra jellemző, hanem például a kantoni konyhára is, hogy négy növényt, ha úgy tetszik fűszert előszeretettel használnak. Ezek fontossági sorrendben: koriander, gyömbér, menta és kapor.

Tengerparti ország lévén persze a vízben élő összes dolog az asztalukra kerül. Az algából főzött leves (számunkra a sushi éttermekből lehet ismerős az íze, japánul „nori”), a mindenféle rák (olyanok is, amiknek 95 %-a páncél, és a húsát alig lehet élvezni), de leginkább a különböző formájú és nagyságú csigák mind-mind napi ételnek számítanak. A csigáknak alapvetően kétféle fogyasztási módja van: vagy egy biztosítótűvel (ami az „evőeszközök” egyik természetes darabja) felnyársalod a csigaház bejáratánál lévő darabkáját (általában rajta marad egy kemény réteg, amit el kell távolítani), vagy egy közönséges csípőfogóval lecsippented a csiga keskenyebbik végét (ez általában a hosszúkás csigáknál van így), és a másik oldalon kiszippantod a puha állatkát. A csigafőzelékek (én így hívom őket) sokszor gyömbérrel és petrezselyemmel vannak ízesítve, nekem nagyon ízlenek. Egy a baj velük: megeszel egy tányérral és éhesebb vagy utána, mint előtte, mert annyi a munka vele.

Említettem, hogy vannak bizony gyomorpróbáló ételek is errefelé, és amit én annak nevezek, azok tényleg azok. Tradicionális reggeli a félig alvadt vérbe (általában csirkevérbe) kevert porcogó egyveleg, mogyoróval megszórva. Na ez volt az egyetlen étel, amit félúton félretoltam, és addig is csak udvariasságból nyammogtam felette. A „semmit sem dobunk el” jegyében minden belsőség is fogyasztásra kerül, a gyomortól kezdve minden egyes szervig. A gyomordarabkák (melyek igen rágósak) külön ínyencségnek számítanak itt. A májat, a zúzát és hasonló belső szerveket alig pár percre dobják bele a fortyogó vízbe, én már megtanultam, hogy mindig egy kicsit tovább főzettem velük.

Zárásképpen egy érdekesség a tojásról. A tojás, az európai koncepcióval ellentétben bármely étkezésnél gyakran „bekukkant”, nemcsak a reggelinél. Vietnamban pár hete etettek meg velem valami egészen különleges tojást. Én úgy neveztem el hogy FFPS tojás (főtt-forrázott-párolt-sütött), mert egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy mit csináltak vele. Kibontás után úgy nézett ki mint az agyvelő, erekkel és különböző színű barnás-szürkés részekkel. Egyes részei puhák, mások kemények voltak, ízben meg leginkább a főtt májhoz hasonlított.

Itt olvashatsz a sajtóban megjelent cikkeket Simon Dávidról!