„Majdnem három hónapja utazom Indonéziában. És összesen 5 szigeten jártam a 17 és fél ezerből. Indonézia nagy, nagyon nagy” – naplóbejegyzés.

Az Indonéziát jobban ismerők közül mindenki egyértelműen állította, hogy nem Bali, hanem Lombok a szebbik és a jobbik. Az egy más kérdés, hogy a még keletebbre levő szigeteknek (Sumbawah, Flores, Komodo) még jobb a híre, de ezzel együtt anyagiakban mérve meg is kell fizetni az árukat. Lombokot még nem teljesen fedezte fel magának a nemzetközi és a belföldi turizmus, bár az elmúlt pár év alatt nyilvánvalóan megsokszorozódott az idelátogatók száma. Az új repteret alig pár hónapja adtak át, ez nyilvánvalóan nagy hatással lesz a szigetre jó és rossz értelemben egyaránt.

A hotelt nem volt nehéz megtalálni az egy hosszú főútból álló faluban, ahol már vártak minket a törökök. Csodálatos nagy kert, medence és egy kényelmes nagy szoba légkondival, fejenként kb. 15 dollárért. Másnap kivettünk egy robogót, hogy kicsit körbeszaglásszunk a környéken, és ami fogadott, az minden várakozást felülmúlt. Kuta tulajdonképpen egy hosszú, félkör alakú öböl, amit kisebb dombok, kiszögellések tagolnak. Szinte majdnem a tenger szintjén karcsú pálmaligetek fehérben játszó homokkal, amit a sziklás-füves dombok rendezetlen sorban dominálnak. Ehhez jön a tenger látványos fodrozódása, s ez a naplementében tökéletes összhatást és bámulatos színeket eredményez.

Az emberek még ártatlanabbak, bár már tisztában vannak a turisták vásárlói potenciáljával, így lehetetlen a part bármely szakaszán vagy a dombokon hosszabb ideig egyedül maradni, a karkötőt vagy kókuszdiót árusító gyerekek, a kendőket és helyi készítésű ékszereket árusító asszonyok, férfiak úgyis megtalálnak. Hozzáteszem: bár a kis faluban 3 ingatlaniroda is működik, talán még most sem késő venni itt egy darab földet, de az biztosan megsokszorozza a pénzét, aki 5-10 éve vásárolt ingatlant. A legjobbakra - mint megtudtuk - kivétel nélkül Suharto elnök és családja tette rá a kezét. A lányok gyönyörűek, a férfiak jóképűek, csak úgy kicsattannak az egészségtől.

Második este engedtem Pajtim unszolásának, és abban egyeztünk meg, hogy visszarepülök vele és a két törökkel Balira . Tonynak egy nappal korábban kellett visszaindulnia, a nyaralás gyorsan jött, gyorsan ment. Alig futottunk össze 6 és fél év után, máris külön kellett válnunk. Amikor utoljára megöleltük egymást, megfogadtuk, hogy nem várunk ennyit a következő találkozásig. Kissé elérzékenyülve integettem az autó után, ami ezt a nagy gyereket vitte tőlem egyre messzebb, mígnem elvesztettem a szemem elől. Az utolsó este Lombokon csöndben telt, éreztük a mókamester hiányát, annak ellenére, hogy a többiek csak először találkoztak vele, ők is igen megkedvelték. Másnap még egyszer utoljára kimentünk a csodálatos öbölbe, a gyerekekkel alkudtunk a karkötőkre, magunkba szívtuk a látványt, ami hamarosan örökre eltűnik az ember mohósága és túlszaporodottsága miatt, majd kicsekkoltunk. A reptér, amin alig száradt meg a festék, annak ellenére, hogy nemzetközi szabvánnyal rendelkezik, semmilyen biztonsági előírásnak nem felel meg. Ezt sem én, sem Penge II (a késem) nem bántuk, és felszálltunk a kis Fokkerre, ami alig 25 perc múlva tett le minket szinte észrevétlenül a denpasari repülőtéren.

Két nappal később ismét a búcsú napja jött el. Pajtim, akivel úgy megszoktuk egymást az elmúlt hónap alatt, megvette az utolsó ajándékokat is, és kissé melankolikusan és a hazatérés gondolatától talán nem a leglelkesebben, a tőle megszokott precizitással készülődött. Az első igazi társam volt otthonról, és összesen a második az egész út alatt. A tökéletes útitárs. Türelmes, rutinos, független, de érdeklődő és alázatos. Jobbat nem is kívánhattam volna. Most így visszaidézve, mennyit nevettünk, izzadtunk, fekvőtámaszoztunk és meséltünk egymásnak. Olyanokat, amiket csak egy baráttal lehet. Amikor keblemre öleltem, erősen kellett uralkodnom az érzelmeimen, úgy a szívemhez nőtt. Hogy mikor látom újra, fogalmam sincs, de abban biztos vagyok, hogy még látni fogom az én Pajtimat.

Nagy üresség lett a szívemben.
Itt olvashatsz a sajtóban megjelent cikkeket Simon Dávidról!