„Ha fehér vagy, gazdag vagy” - időnként nagyon szeretnék busman, irokéz vagy tagalog lenni.
Fájt a térdem, ahogy a lábam hosszú órákon keresztül be volt szorulva a saját ülésem és az előttem lévő ülés közé. Fájt a hátam, ahogy a zötykölődő busz oda-odavert az ülés alatti, sunyin meghúzódó fémrúdnak. Minden egyes megálló előtt már majd' bepisiltem. A mellettem és előttem ülő férfiak a képembe cigiztek, és amikor elhúztam a tolós ablakot, akkor az asszonyok reklamáltak, hogy hideg van, csukjam be. És ha ez nem lett volna elég, akkor minden megálló előtt és után meg kellett küzdenem a sofőrrel és segítőjével, hogy én márpedig nem teszem le a hátizsákomat a földre magam mellől, az nem egy kosár gyümölcs, nem vagyok hajlandó az amúgy a kelleténél sokkal jobban teletömött busz - szerencsétlen - utasainak egy újabb ülőalkalmatosságot szolgáltatni, amin minden megállónál végigtaposna a vécézni igyekvő utassereg.
El is fogadták volna makacsságomat, ha ezért cserébe egy plusz jegy árát kifizetem. De eldöntöttem, hogy ezúttal én fogok győzni, nem fogok engedni a buszosok kapzsiságának, és ezt az egyik utolsó alkalommal hangos szóváltás formájában jutattam tudomásukra. Onnantól elfelejtették a dolgot.
Aludni képtelenség volt, így 20 órányi kínkeserves utazás után, szinte teljes végkimerültségben kászálódtam le a buszról Lampung, azaz a szumátrai sziget deli központjának egyik elővárosában.
A kiadós reggeli - a kedvencem - banánlevélben kókusztejjel kifőzött rizs kenyérfa éretlen gyümölcsével csípős szószban, egy kis erőt öntött belém, épp annyit, hogy a város központjába botorkáljak, ahová nagy szerencsémre értem jött padangi barátom, Ardi ismerőse, Septi. Bár méreteit tekintve Lampung vagy fél Budapest, egy teljesen jellegtelen hely. Ettől függetlenül az emberek itt is barátságosak és előzékenyek. De még kedvességükben is sokan Dagobert bácsit látják bennem. Pedig sokszor nem tudnék sokkal koszosabb vagy szakadtabb lenni. Már lassan nem tudom, hogyan tudnék jobban spórolni, de ezt hiába magyarázom sokszor még az értelmiségieknek is. Egyszerűen nem is akarják elfogadni, hogy van szegénység a nyugati világban is, vagy hogy nem minden fehér ember megy ki a vécére reggel, és jön vissza egy zsák pénzzel.
Itt olvashatsz a sajtóban megjelent cikkeket Simon Dávidról!
Utolsó kommentek