Mi az? Gyönyörű és szeszélyes, mint egy úriasszony; füstölög, de valójában ártalmatlan, mint egy piaci kofa; a felszínen nyugodt, de belül csak arra vár, hogy kitörhessen, mint egy feleség. A vulkán.

Már nem volt jegy az ekonomi osztályra, így maradt a business class, kényelmes ülésekkel és nem az indonéz átlagot képviselő utasokkal – ami leginkább közönyös arckifejezésükben jutott a felszínre. Az eső – ezúttal kivételesen délelőtt - szomorkásan esett, így kiváló választás volt a vonat, olyan vonatozós idő volt. Mivel cigizem, nem tudom eléggé áldani a jóféle indonéz, és általában a délkelet-ázsiai szokásjogot: dohányozni mindig, mindenhol lehet, a nyugati szlogen a dohányzás káros ártalmairól itt csak mese, a félvilág tudja, hogy számtalan sokkal ártalmasabb dolog van a világon, mindenekelőtt a nyugati elkényelmesedett életmód. Így amikor már untam az olvasást, átsétáltam a dohányzó szalonba, igen kérem, szalonba. Kényelmes ülések, két méretes, hosszúkás asztal körül egyharmad vagonnyi helyiségben.

Elfelejtettem megemlíteni azt a kis, lelket érintő szösszenet-sorozatot, amit a peronon ácsorogva szúrtam ki. Egy fiatal férfi egy karonülővel a karjában lehajolt a sínekre, ujjával megérintve a vasat, majd utána a csecsemő homlokát, a Mindenható áldását kérve a biztonságos útra. Ezt a ceremóniát nemsokára egy idős nő ismetelte meg, kosarait, szatyrait ideiglenesen a földre helyezve.

Egy barátságos, csupa zöld pályaudvaron szálltunk le, már Bandung nyugati végében, éles ellentéte volt a koszos fővárosi terminálnak. Egyszeri átszállással, helyi mikrobuszokkal (ezek alkotják a tulajdonképpeni tömegközlekedés gerincét) jutottunk el már Bandung keleti felébe, egy hangulatos kertvárosi részbe, ahol Mitta szülei és legfiatalabb testvére élnek. Még egy-két szó ezekről a kisbuszokról (gerbong). Körülbelül másfélszer-kétszer annyi ember képes bepréselni magát ezekbe, mint a gyári előírás. Mindig nyitott oldalajtóval és az út bal oldalára húzódva közlekednek. Mindegyik nagyon lepukkant. De működnek, nélkülük ma meghalna az élet Indonéziában. Természetesen itt is a motorkerékpár utána a második legfontosabb eleme a közlekedésnek, falun éppúgy, mint városban.

Bandung a sokadik érdektelen nagyváros (lakossága legalább másfélszerese Budapestének) utam során. Előzetesen annyit hallottam róla, hogy a legjelentősebb a textilipar, a mindenféle ruhanemű olcsó és jó. Amúgy meg Jakarta árnyékában él, túl közel a fővárosi agglomerációhoz, ezért identitását rohamosan elveszíti. Jáva szigetén a két legfontosabb etnikum a jávai és a szunda. Elméletileg a szunda nép központja Bandung, de egyfelől a nemzeti homogenizálás, másfelől a nemzetközi trendek gyorsan ölik ezt ki.

Az eltöltött két napból másfelet végigesett, az amúgy hegyekkel teljesen körülzárt fennsíkon, ahol a város nyúlik el hosszasan nyugat-keleti irányban. A második nap délelőttjén ragaszkodtam hozzá, hogy az amúgy egész nap otthon lebzselő, de nagyon barátságos papa elvigyen minket Lembangba, ahol egy működő tűzhányó van - ha már előző nap úgyis mesélt róla.

Micsoda élmény volt! Nem érdekelt, hogy roppant diszkriminatív módon nekem egyedül többet kellett fizetnem a belépőért, mint egy hatfős családnak, csak mert külföldi vagyok. Nem érdekelt a mindenféle árusok folyamatos tolakodó portékakínálgatása, amikor a felső parkolóban kiszálltunk az autóból. Csak az érdekelt, hogy ott füstölgött alattam a hatalmas katlanszerű kráter. Csak az érdekelt, hogy minél mélyebben lélegezzem be a kénes hegyi levegőt. Hogy végre közel érezzem magam Földanya lüktető szívéhez.

Remélem nem az utolsó vulkán volt az első, amihez közel kerülhettem. Indonézia a világ leggazdagabb országa aktív vulkánokban, ők maguk 129-et tartanak számon, amik az ausztrál és eurázsiai tektonikus lemezek találkozása mentén fekszenek. Arra az újra nekieredő eső sajnos nem adott már lehetőséget, hogy egy órás sétával lejussunk arra a helyre, ahol 98 fokos gőz tör elő, és a helyiek tojást szoktak főzni a gőzben. Így hazaindultunk, és másnap reggel búcsút intve elsősorban Mittának, a legédesebb lánynak, akivel két év alatt találkoztam, talpam alá vettem újra az Utat.

Itt olvashatsz a sajtóban megjelent cikkeket Simon Dávidról!