Amikor helyiekkel alszom, mindig megvan az az előnye, hogy korán kelek, lehetőségem sincs még egyet fordulni, ahogy az például lenni szokott, amikor sátorban töltöm az éjszakát. Ekképpen jött is az ébresztő egy idősebb baráttól, gyorsan pakoltam össze kinn heverő felszerelésem, mert egyre több szerzetes és korán kelő asszonyság gyűlt a teremben. Megköszöntem a vendéglátást, miután válaszoltam egy-két kötelező kérdésre, és már úton is voltam.

"Bangkokig valószínűleg az utolsó háborítatlan mellékút, nagyon élvezem, szakítom a kilométereket, 3 körülre 30 fölött járok" – áll naplómban. Az egyetlen említésre méltó intermezzo kora délután esett, amikor megálltam egy kicsiny boltnál frissítőt venni. Egy jóindulatú és egyszerű parasztembernek segítettem faszenes zsákokat pakolni a szemmel láthatóan gazdag vendéglős pickupjára, aki aztán átvágta az öreget, mert az nem tudott számolni, a boltban sertepertelő két kisiskolás lányunoka meg még nem volt abban a korban. Olyan szép volt látni, hogy az öreg nem káromkodik, nem mérgelődik, amikor rájött, hogy vesztett 100 bathot az üzleten, hanem mosolyog-nevet saját magán, a helyzetén, az egyszerűségén. Pótoltam a mintegy két és fél eurónyi veszteséget, hálát adtam magamban, hogy megtehettem, és alig bő fél óra múlva ott álltam abban a kereszteződésben, ahova egy nap sima gyaloglás helyett egy nagy vargabetű és 3 nap gyaloglás és utazgatás után jutottam el.

Még mindig korán volt, 2 km-rel előrébb volt ugyan egy resort, de korainak találtam megállni, így végre ismét délre fordulva nekiindultam. Az eső eleredt, és persze jött a „Deus ex machina”, mi más, mint egy család es egy pickup formájában. Igencsak barátságtalan színű felhők felé tartottunk, és nemsoká be is futottunk alájuk, még pont időben értük el a következő nagyobb várost, Chaiyaphumot. Így durván 35-ot saját lábon és ugyanennyit négy keréken abszolváltam aznap, ami azt jelentette, hogy elérhető közelségbe került Bangkok, akkor még nem tudtam, hogy mennyire is hamar el fogom érni.

Ahogy a városban kitettek az omló esőben, csak egy jelre vártam, nem akartam tovább nyújtani a napot, az első lehetőség jó lesz – gondoltam. Hát alig indultam el, amikor egy patikát vettem észre a saját monogramommal ellátva, és közvetlenül mellette a feliratot „Man U Apartments”. Kerül, amibe kerül, én ma itt megszállok, rám fér egy rendes ágy és rendes zuhany (ugye a szerzeteseknél dézsából öntöd magadra a vizet). Ha az ingyen internetet, a mosási lehetőséget és a luxus szamba menő általános felszereltséget nézem, akkor nem is csináltam rossz vásárt, csak azt sajnáltam, hogy a bájos mosolyú kisasszony nem vitt magával táncolni, amikor késő este a gép előtt ülve megkérdeztem tőle, hogy hová-hová?

Zárógondolatként annyit, hogy az Útnak milyen stílusérzéke van: mikor is szálltam volna meg ezen a helyen, ha nem aznap, amikor a névadó éppen bajnok lett...

 Itt olvashatsz a sajtóban megjelenő cikkeket Simon Dávidról!