A mosoly országa. Thaiföld. Imádom, ha mosolyognak a lányok, jobban esik az étel, ha egy mosoly kíséretében szolgálják fel, plusz erőt ad, vagy csak egyszerűen jobb lesz a kedvem, ha rám mosolyognak, és ezt így együtt lépten-nyomon megkapom Thaiföldön. Abban a pillanatban, hogy beléptem az országba, beleszerettem.
A tuk-tukból kiszállva nem tudtam eltéveszteni a jól kitáblázott resortot, 'Mut Mee'-t, ahol a következő két napot töltöttem számtalan új ismeretségre szert téve. Képzeljetek el egy mesés folyóparti placcot, ahol a „jackfruit–”, „banyan–” és pálmafák hűs árnyékában nyitott bambuszverandákon szürcsölik a hűsítőket a vendégek, a személyzet mosolyogva (már megint itt vagyok) hozza asztalhoz a finomságokat, és minden asztalhoz be lehet csatlakozni egy rövid csevej erejéig, vagy akár csak hallgatózni is lehet, és még a szúnyogcsípés sem viszket annyira. Úgy fogalmaztam meg az egyik asztaltársaságom számára, hogy időcsapdába kerültünk, érezhetően megszűnt az idődimenzió.
Az első este ismertem meg Tonyt, az idősebb angol urat, akinek végeérhetetlen sztorijai és páratlan tudása Shakespeare-től Konfuciuson át a „hogyan kell 73 évesen flörtölni a húszéves lányokkal”-ig mindent felölelt. A világ minden tájáról idevetődött ideiglenes vagy állandó lakók (volt például egy kaliforniai nyári egyetemi kurzus is a resorton belül, többek között megismertem egy kínai meleg párt, s egyikük bármit elismételt bármilyen nyelven első hallás után) csak növelték a varázsát a helynek, tökéletes kezdés volt számomra. Mégis leginkább Thomas-val, egy francia sráccal töltöttem a legtöbb időt, ő rávehető volt arra, hogy amikor mar eleget lebzseltünk, nyakunkba vegyük a várost, vagy éppen egy jó és olcsó éttermet kutassunk fel.
A legismertebb látványossága Nong Khai-nak az a méretes szoborpark, amit Tony egyszerűen csak „mock-culture”-ként degradált, nekem mégis nagyon tetszett. Egy pár angolul beszélő fiatal szerint Buddha életét hivatott reprezentálni, ám nyilvánvalóan ennél egy összetettebb és zavarosabb koncepcióról van szó. A helyenként több tíztonnás és akár húszméteres naga (hétfejű vízisárkánynak fordítanám) szobrok vagy az éppen a holdat felzabáló óriás inkább esztétikailag hat az emberre. Fontos nekem, mert még Indiából az egyik választott istenemről van szó: több tucat Ganesha szobor is helyet kapott.
És akkor egy észrevétel, amit, ahogy most utána olvastam, egyáltalán nem közismert. Thaiföld kulturális öröksége alapvetően indiai, csak éppen délkelet-ázsiai köntösbe bújtatva. Tudom, furcsának hangzik ez elsőre, különösen azoknak, akik jártak már Thaiföldön, esetleg mindkét országban. Maga a thai nyelv sokkal több szanszkrit szót hordoz, mint azt a nyelvészeken kívül bárki gondolná (Ratcha Anachak Thai – Thai Királyság, a mai Thaiföld hivatalos neve, a szanszkrit raja, király és a chak, hatalom szavakból jön össze). Természetesen a buddhizmus az államvallás, és Indiából, ill. Tibetből jutott el ide mintegy 1500-2000 évvel ezelőtt. Az már a következő írásomban lesz benne, mikor ugrott be az összefüggés, jópofa sztori.
Itt olvashatsz a sajtóban megjelent cikkeket Simon Dávidról!
Utolsó kommentek