Muang Khua több szempontból is megváltást hozott. Bő 3 nap után zuhanyozhattam, rendes, tiszta ágyban aludtam, és jó társaságban töltöttem az estémet. A vendégházban, ahol megszálltam, találkoztam Avnerrel és Meytallal, a matematikus és ipari formatervező izraeli párral, akikkel a következő 24 órát tulajdonképpen együtt töltöttem.
Igen, visszanézve, tovább szenvedhettem volna gyalog Muang Xay, a város felé, ahol pénzhez jutok, de ez további három napot jelentett volna 5 eurónyi pénzzel a zsebemben, egy olyan országban, ahol egyelőre nem tudom, mire számíthatok. A könnyebb utat választottam ezúttal, és a megszokott korai kelés után elsétáltam a városkától alig 2 km-re eső, általuk buszpályaudvarnak hívott placcra. Ott a szerényke épület mellett egy ócska kis buszocska várta a nemzetközi társaságot, akik közül szinte kivétel nélkül mindenki a pénzhez való jutás reményében vette erre az irányt. Volt közöttük egy francia-vietnami párocska, egy angol úr, egy folyamatosan aggódó lengyel nő és egy pár helyi – hármunkon kívül (Avnerék később érkeztek).
A kis busszal a kilométerek szokatlanul gyorsan fogytak, és alig 2 és fél óra múlva nagyot kurjantottam, amikor - már egyértelműen a városba érve – egy félre nem ismerhető ATM-et pillantottam meg, amelyen tisztán kivehető volt a „Mastercard” felirat. Meg is állítottam a buszt, de ekkor már alig voltunk egy kilométerre a végállomástól, így a többiek is felbátorodtak, és velem együtt leszálltak a buszról. Azonnal megcéloztam az automatát, ahol mennyei látvány volt szememnek a köteg pénz, amit kidobott a gép. Együtt ebédeltem a két párocskával és tovább raktároztam az autentikusnak tűnő információkat Délkelet–Ázsiáról a végeérhetetlen sztorik közben, ahogy ez a sokat látott és utazott négy ember csak mesélt és mesélt (nekem az nem tűnik fel, amikor én mesélek).
Az ebéd után megkerestem a megfelelő szállást: leginkább az volt a szempont, hogy hol moshatom ki a ruháimat, mert igencsak mocskosak voltak a legutóbbi napok viszontagságaitól. Hat vendégház, ill. hotel után döntöttem amellett, ahol két éjszakát szándékoztam eltölteni, hiszen a ruhaszárítás ugyebár egy nap pihenőt feltételez, nem beszélve az egyéb lemaradásaimról. Az estét részben az internet előtt töltöttem, majd végre úgy igazából kialudtam magam. Másnap természetesen nem maradhatott el a rajzolás, ezúttal egy buddha szobrot választottam a város fölé magasodó dombon. Még egy helyi masszázsra is beneveztem - 3 euró ellenében -, ahol egy órán keresztül gyúrt az idősebb nő, hát mit ne mondjak, ilyen napokra szükségem van. Este egy belga-izraeli-koreai társaságban vacsoráztam, ahol újból bizonyosságot nyert, hogy Laosz bizony nem nagy szám, legalábbis a szomszédos országokhoz képest.
Most, hogy már épp eléggé lehúztam ezt az országot, hadd tegyek hozzá még néhány adalékot, csak, hogy teljesebb legyen a lista. Laosz drága, sokkal drágább, mint például Vietnam, az internet mondjuk pont 4-szer annyiba kerül (persze megint csak minden relatív). A buddhizmus épp annyira kirakatvallásnak tűnik, mint Tibetben, és éppúgy a „pénzvallást” látom a fő „szektának” (ez nagyon személyes vélemény, de én nagyon sok mindent tulajdonitok ennek). És végül, ami nekem talán a legfontosabb: életemben először jutottam el egy olyan helyre, ahol kimondom, a lányok csúnyák, a nők pedig egyenesen…, na, elég legyen!.
Emlitsek néhány pozitívumot is. Az emberek egy része valamit gagyog angolul. A kutyák szelídebbek, mint eddig bárhol, és az emberekből is teljesen hiányzik mindennemű agresszió. A járművek nem dudálnak (ez mondjuk lehet, hogy a gyér forgalomnak köszönhető), és a FB nincs letiltva!
Zárógondolatként annyit, hogy ez már a második nyaram, amit az út során megérek, így elérkezett az idő, hogy második pár bakancsomat is hátrahagyjam, holnap már sportcipőben indulok útnak. Ez a sors vár a hosszú nadrágomra is, mely a Tibeti -30 fokokban is jól szolgált, újra sortra és nyári felszerelésre váltok. Legközelebb Luang Prabangból, az általam eredetileg elérni kitűzött második világcsodából jelentkezem, ami azt jelenti, hogy világcsodában mérve lassan elérem az út 2/7–ét.
Itt olvashatsz a sajtóban megjelent cikkeket Simon Dávidról!
Utolsó kommentek