A következő 3 nap alatt abszolváltam a kötelezőt, igaz, az utolsó 45 km-en már nem a saját lábam vitt, hanem egy helyi buszjárat, hiába, már nagyon szorított az idő. Olyan 70 km-rel Vientiane előtt „el is fogyott” az anyatermészet, innen már nem voltak egybefüggő zöld részek, érezhetően beléptem a főváros agglomerációjába.

Az utolsó előtti éjjel egy félreeső kis vendégház és az itt éjszakázó laoszi vendégek jelentették az esti programomat, akikkel elmentem vacsorázni. Arra csak egy mondat erejéig térek ki, hogy egyszerűen nem értem, miért az az általános szokás, hogy úgy isszák a sört és más alkoholt, hogy még véletlenül sem élvezik, ahogy kiürül a pohár, egyből töltik az újat, amíg van. Ráadásul nem is bírják az alkoholt. Így fél óra után a legtöbb férfi nem tud egyenesen menni vagy értelmesen beszélni. A „Beerlao”, azaz a sör a nemzeti ital (sokkal inkább, mint a tradicionális „lao-lao”, azaz rizspárlat), ami egyébként még az NDK-ból behozott licenc alapján készül a mai napig.

Szintén érdekes, hogy amikor az egyik szerzeteskolostorba betérvén a komplexum koráról érdeklődtem, azt a választ kaptam, hogy „öreg, 50 éves”. Hogy ez a háborúk, a szocializmus vagy más miatt van-e, nem tudtam meg, mindenesetre a legtöbb kolostor, amit láttam, éppen építkezés alatt van vagy ez elmúlt években készült el, esetleg egy pár évtizede áll már ott. Azt egy másik beszélgetésem alkalmával tudtam meg - és kifejezetten tetszett az interpretációja a jelenségnek -, hogy az arányaiban nagy számban található transzvesztitákat valamilyen szintű elfogadottság, megértés övezi. Úgy tartják, hogy egy férfi testbe szorult női lélekről van szó, aki nem tehet arról, hogy számára nem megfelelő porhüvelyben lett erre a világra küldve. Ezáltal nem kell lépten-nyomon megalázottnak, kevesebbnek érezniük magukat másokkal szemben, hanem élhetik a saját életüket.

Az utolsó estémet a főváros előtt a „Hollywood Motel”-ben töltöttem, ill. a vele szemben levő egyszerű család asztalánál, akik egy kedves mosolyért cserébe osztották meg velem algából, hal-chili pástétomból és rizsből álló szerény, de annál pompásabb vacsorájukat. Akkor már tudtam, hogy a másnap reggeli séta után valamire fel fogok szállni, hogy legalább 3 napot eltölthessek Vientiane-ban.

Így is lett, és 451 nappal az indulásom után elértem a 11. fővárost, mintegy bő 700 km-t megtéve ebben a nagyon érdekes, ellentmondásos és tanulságos országban.