„...az esős évszakban majdnem többet nézem az eget, mint a tájat. És így sem lehetek eléggé elővigyázatos. Úgyis elkap, és akkor iszkolok-lapítok az első fedett rész alá, amit találok, illetve mégsem. Amióta tőlem alig ötven méterre csapott be egy villám – majd megállt a szívem, úgy betojtam -, a fákat és magasabb pontokat kerülöm. Inkább a víz és vihar, mint 10000 volt” – naplóbejegyzés.

Minden nehézsége ellenére már az első nap is - ráadásul az 500., amióta szüleim integető sziluettje összetöpörödött - igazi tisztulás volt. Talán 5 liter vizet izzadhattam ki, és ennek majd dupláját vittem be. Az indulás halogatásáért aztán persze fizetnem kellett: bal lábfejemben begyulladtak az inak, és visszatért az a nagyon kellemetlen fájdalom, amit még a vietnami hegyekben hagytam valahol hátra.

Fél 5 körülre elértem egy érintetlen kis falut, ahol betértem az egyik bolthoz, addigra már minden lépés külön szenvedés volt. A pozitív légkör, a szaladgáló gyerekek, a mosolygó lányok és asszonyok és a barátságos férfiak együtt éreztette velem, hogy itt szállást fogok kapni aznapra, így is lett. Bár - szinte természetesen - azt is felajánlották, hogy a házban aludjak, addigra már Menedéket a szokásos hatalmas érdeklődés közepette felvertem, és nekem jó volt. Mondanom sem kell, hogy a jóemberek megosztották szerény vacsorájukat, estére pedig megérkezett a napi esőadag. Menedék olyan, mint a jó bor, minél öregebb lesz, annál konzisztensebb. Simán állta a zuhét, majd védett meg az éjjel folyamán a nemkívánatos rovaroktól.

A másnap, ha lehet még keservesebb volt, az első méterektől kezdve nyilalt a lábam, a napom meg volt lőve, 2-3 km-eket araszoltam előre. A pihenők alatt a szemem rajtafeledkezett az asszonyokon, ahogy hasított bambuszlécekre kókuszpálmaleveleket varrnak - errefelé így készül a tradicionális cserép. A fájdalmat - stílszerűen - a Republic 'A 67-es úton' számát dúdolva próbáltam továbbhessegetni, ha már úgyis „nagy esők jönnek”. Ahogy jött is, az egyik roham csúnyán el is kapott, de szerencsére már megvan a rutin: én szarrá ázhatok, csak a felszerelés egyes darabjait kell kímélnem, a többi úgyis hamar kiszárad.

Épp kezdtem úrrá lenni a testemen, a fájdalmat a gyalogló-meditálás hatására egyre távolabbinak éreztem, amikor egy fiatal srác szaladt ki elém az útra, és könnyed angolsággal leszólított. Chon, egy értelmes, ambiciózus, Siem Reapben tanuló fiatal srác meginvitált az árnyékba. Meglepően jól elbeszélgettünk az első órácskában, mégis hosszabb időbe tellett, amíg elnyertem a bizalmukat. A 2 fő ok, amiért maradtam – és úgy döntöttem, hogy ezeknél az embereknél próbálom átvészelni az éjszakát - az az ingyen khmer nyelvlecke és a lábam pihentetése volt a stratégiai cél. A nagy ház, ami - mint később kiderült - Chon egyik nagynénjéé volt, nagy forgalmat generált, mert a falu akkumulátortöltő telepeként és motormosójaként szolgált együtt. Kivettem a részem a motormosásból és az akkumulátorcipelésből, ami - mármint azonosulni a helyiek mindennapi életével gyakorlati szinten is - már tapasztalatból tudom, mindig elnyeri az emberek szimpátiáját.

Vagy jó 3 óra is eltelhetett, mire vettem a bátorságot, hogy rákérdezzek a szálláslehetőségre, és bizonytalan választ kaptam, a fent emlitett ok miatt: a ház nem Chon családjáé volt. Chon édesapja is megérkezett, és jóváhagyta, hogy náluk aludjak, ám mielőtt együttesen átevickéltünk volna az ő házukhoz, megérkezett a falu polgarmesterénak a felesége a rendőrfőnök kíséretében. Az idegenekre nézve rossz közbiztonsag miatt hosszas győzködésbe került, amíg belementek, hogy Chonéknál aludjak - egy feltétellel. Az éjszaka rendőrök fogják őrizni a házat. Akkor még úgy gondoltam, hogy ez csak felhajtás, de alig 24 óra múlva megértettem, hogy talán van benne valami, és biza’ jobb az elővigyázatosság. Az este jó hangulatban telt, friss hagymás disznópörkölt került az asztalra, ami igen nagy megtiszteltetést jelent. Sakkozni tanítottam a fiatalokat, no nem az indiaira (amit mi ismerünk), nem is a kínaira, hanem az ún. délkelet-ázsiaira, amit még 2 héttel korábban tanultam meg saját magam is.

Itt olvashatsz a sajtóban megjelent cikkeket Simon Dávidról!