"- How many languages do you speak?

- What does it mean to speak a language?"

... Egy férfi, aki ránézésre az igazgató volt, intett, hogy ne csak a rácsok túloldalán álldogáljak, hanem kerüljek beljebb.  Szóval beléptem az udvarra, ezzel végleges káoszt okozva a nem éppen poroszos tornasorokban, a gyerekek pár perc alatt szét is széledtek, illetve elindultak hazafelé, de azért szinte mindegyikük külön-külön odajött az igazgatóhoz elköszönni - angolul.

Sorokhon, aki a fővárosban tanult angol irodalmat, és két évvel ezelőtt alapította ezt a magániskolát, éleslátásáról és realizmusáról tett tanúbizonyságot a röpke félóra alatt, amíg az esti kurzusok kezdődtek gimnazista korú fiatalok számára. Az egyik kisebb csoport óráján „konferált fel”, ahol két perc után át is vettem a szót. Az első percekben, az órát amúgy normálisan tartó kistanárnak próbáltam mutatni, hogy mennyire másképp is lehet elkezdeni beszélgetni a gyerekekkel, nem a dög unalmas „ígyhívnakésennyiévesvagyok” módszer a legcélravezetőbb. Ez arra is elég volt, hogy felmérjem, milyen szinten állnak az angollal. Az óra elrepült, a végére már ki tudja honnan jöttek az újabb és újabb kíváncsiskodók, a táblát visszanézve volt azon minden: világtérkép, sportágak, zenekarok és még számtalan dolog, ami egy fiatalt érdekelhet. Mégsem tudtam hova rakni a visszajelzést, amit másnap hallottam, hogy a gyerekek ragaszkodtak a megszokott „könyvből olvas a tanár, és én a mobilommal játszom” rendszerhez.

Merthogy az esti oskolazárás közben abban egyeztem meg Sorokhon-nal, hogy másnap visszajövök. Ő azt kérte tőlem, hogy adjak neki tanácsot, kritikát, én meg azzal kontráztam, hogy ahhoz több idő kell. Így váltunk el.

Másnap 8-kor (egy órával később, mint ahogy ígértem, de egyszerűen nem eresztett a kényelmes ágy) újra az iskolakapuban álltam, hogy nemsoká egy összevont órát tartsak az első 4 osztálynak. A fegyelem teljes hiánya szúrt szemet legjobban, később szóvá is tettem sok minden más mellett. Meg talán az, hogy a lányok félénkebbek, de ügyesebbek és gyorsabban tanulnak. Fél 11-kor fejeződött be a délelőtti tanítás, ami után a gyerekek - általában - biciklire pattannak, hogy az ebédet otthon, a családdal költsék el. A havi iskoladíj 6 dollár, amit körülbelül csak minden harmadik-negyedik család tud megengedni magának. A többieknek marad az ingyenes és szinte semmit nem érő állami iskola.

Délután viszont egyetemen tanítottam! Merthogy egy, csak úgy elejtett megjegyzésnek szántam, hogy délután szeretnék ellátogatni az egyetemre, amit még előző nap láttam elsuhanni az autó platóján ücsörögve. Sorokhon teljesen véletlenül heti 3 alkalommal angolt tanít a nyelvszakon (na ne egy ELTE-t tessék elképzelni) a Meanchay Universityn. Az első óra első felében még hallgatóként ültem a padban, a második feléről pedig lemaradtam, mert a dékán akart látni (de miután inkább a laptopja képernyőjét nézte, miközben beszélgettünk, hamar felálltam, és a büfében beszélgettem éppen lyukas órán lévő diákokkal), de a szünetre visszaérve egy pár, a teremben maradt diáknak kezdtem el néhány trükköt elmagyarázni az angol nyelv rejtelmeiről. Végül egy kétórás előadás lett a prefixekről és a suffixekről. A legtöbben csak tátott szájjal bámultak. Öt évig tanultam latint, általában bírom a latin nyelveket, de nem ez számított. Hanem az, hogyan is tudtam életemben először gyakorlatban előadni, mi az a módszeres nyelvtanulás. Amit én minden egyes új országban az új nyelvvel csinálok. Amiért egy hónap után többnyire azt kérdezik, hány éve élek az adott országban. A nagy taps az óra végén jól kitömte buta kis egómat, de ilyen is kell néha.

Késő este a visszavezető 2 km-en vaksötétben, Villám nélkül, kavicsokkal tartottam magamtól távol a láthatatlan és igen barátságtalan kutyákat.

Itt olvashatsz a sajtóban megjelent cikkeketSimon Dávidról!