Akkor kezdem is a legfontosabbal: körülbelül úgy érzem magam, mint akit egy furkós bottal jól elagyabugyáltak, majd utána beraktak a mosógépbe hosszú mosásra. Magyarul: újra gyalogolok (juhé!), és az ismerős "teljesen kivagyok fizikailag" érzés kerített hatalmába.

Az elmúlt három napban, amióta otthagytam az ideiglenes befogadó családot, nyakamba vettem az országutat rendesen, olyan napi 25-28 km-t átlagoltam, ezzel már én is meg vagyok elégedve. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem szeretném továbbfokozni a napi távokat, de csak szép fokozatosan. Nem sietek sehova.
Kezdek teljesen megbarátkozni az országgal és a helyiekkel, és kezdek újra az apró kis részletekre figyelni, amik talán a legfontosabbak. Például, hogy a rendszeres stopjaimat (merthogy minden másfél-két óra után ordítanak a vállaim a megállóért) hol és hogyan kell tennem. Például már rájöttem, hogy semmiképpen sem állok meg olyan kávézónál,
étteremnél, ahol csak férfiakat látok ücsörögni, mert az azt jelenti, hogy erőszakkal próbálnak majd itatni pocsék helyi borukkal, amit ha nem fogadok el, ellenségesen, sértődötten kezdenek el rám nézni (neveletlen vagy puhány - gondolhatják), ha elfogadom, töltenek még egyet, ha azt is megiszom, akkor még egyet, és ez így megy a végtelenségig. Így próbálok mindig ott megpihenni, ahol gyerekek (lehetőleg karonülők) és asszonyok, lányok (is) vannak.


Azt is megtanultam, hogy a szokásos kérdéseken kívül én hogyan tudom felkelteni érdeklődésüket. Még Mong Cai-ban, a helyi internetkávézóban rajzoltam magamnak egy hozzávetőleges térképet a Hanoiig vezető utamról, feltüntetve azokat a nagyobbacska településeket, amiket elérni remélek a napi etapok végén (eddig minden esetben találtam olcsó és a célnak több mint megfelelő szállókat). Ahogy ezt kiteszem eléjük, a következő 10 perc témája adott. Ha nincs kedvem a társalgásra koncentrálni, akkor a másik kis jegyzetfüzetemet is felütöm, a kézzel szerkesztett szótárammal és jegyzeteimmel, amin nagyokat derülnek vagy helyeslően bólogatnak (ilyenkor én pókermosolyt ragasztva az arcomra próbálok relaxálni, erőt gyűjteni).
Itt olvashatsz cikkeket Simon Dávidról!